Merő döbbenet

Mit ér a nő és mit ér a férfi?

A Teremtésnek egy koronája van vagy kettő vagy két fél?

Erre az életbevágó kérdésre keressük a választ.

Keresd Te is, szívesen látunk:

nagyotlet & viszerinto



2010. szeptember 14., kedd

Mit akarnak a nők?

Mit akarnak a nők?
 
Pontosabban, milyen pasit akarnak? Azt tudjuk, hogy a férfiak igen ritkán mesélnek a haveroknak arról, hogy láttak egy IQ-bajnok csajszit, akinek gyönyörű elképzelése volt a kvantummechanikáról és órákig beszélgettek a kovalens kötésről, továbbá teljesen felajzotta őket a hétdioptriás szemüveg és a hónaljkutya látványa. Kivéve, ha perverzek. De illő-e egy nőnek észrevenni, ha egy pasinak kockás a hasa, feszes a combja, illatos a hónalja? Lehet-e választania csak a külsőségek alapján? A Neoton-szám óta tudjuk, hogyha a fiúknak megvan az a szépséghibájuk, hogy okosak, akkor legalább táncolni tudjanak és máris mindent megbocsátanak nekik. Megjegyzem, a többi szerelmes dal sem arról szól, hogy jaj, de megbízható ez a pasi. Őszintén szólva, még nem hallottam, hogy a nők arról sztendápoltak volna, hogy melyik fiúkának nagyobb a nyugdíjalapja. Vagy mégis inkább csak szeretőnek tartják a klassz hímeket, de párul megbízható, lehetőleg tehetős férfiakat választanak? Még mindig ennyire erős az ösztön a biztonságra való törekvésre? Na és idősebb korban megbolondulhatnak-e a nők és elvágyódhatnak-e egy indiánnal, ahogy a férfiak egy cicababával?

nagyotlet






2010. szeptember 9., csütörtök

Nem mindegy, hogy mit eszik az ember (és mennyit)

Nem mindegy, hogy mit eszik az ember (és mennyit)

Már az ókori rómaiak is megmondták, hogy az vagy, amit megeszel. Lehet, hogy mégis inkább a görögök voltak, de Éva róluk sem hallott, mert még nem tudott olvasni. Amikor meg már a Tudás birtokában volt, eső után köpönyeg.
Ott tartottunk múltkor, hogy az Úristen nem lacafacázott és megteremtette Évát, hogy sokasodjanak az emberek, csak épp elfelejtette felvilágosítani őket, hogy azt miként is kéne csinálni. Ahogy általában ma is így vannak a szülők ezzel a témával. Még méhecske meg beporzás sem volt terítéken, nem igazán tudták lefogalni magukat egymással, úgyhogy egész nap csak ténferegtek a Paradicsomban. Éva nagyon unatkozott. Fésülgette az oroszlán sörényét, csiklandozta a krokodil hónalját, közben etette a galambokat és találós kérdéseket tett fel Ádámnak. Ádám egyre kevésbé örült Évának.
- Jobb lett volna nekem egy Jancsika, vele most kardozhatnék, meg Zorrosat játszhatnék, de ezzel mit kezdjek? Állandóan csinál valamit és be nem áll a szája – morfondírozott magában.
– Mit gondolsz, Ádám? Együnk ma gyümölcsöt?- kérdezte Éva. Ádám tudta, hogy mire megy ki a játék. Éva arról a bizonyos fáról akart enni. Amihez nem szabad nyúlniuk. A Jóisten megmondta, hogy nagy baj lesz, ha nem fogadnak szót.
- Skorbutot kapok már, na, meg fogyózni is kéne. Együnk abból, Ádám! Majd elbújunk és akkor nem talál meg bennünket az Úristen. Különben is, nemsokára úgyis elrohad és lehullik minden gyümölcs. Nézd, ez már milyen kukacos! – nyújtott át egy almaforma gyönyörűséget Ádámnak.
- Az Úristenedet, ne idegelj már, Éva! Felőlem ehetünk belőle, de Te harapsz először bele – hárította át a felelősséget Ádám.
- Ó, Te kis puhapilinkójú! – szólt Éva, aztán jó nagyot harapott a Tudás fájának gyümölcséből. Ádámnak alig maradt valami.
- Jellemző – mondta Ádám –, nekem mindenből csak kicsi jut.
- De még milyen kicsi! – vihogott Éva. Ádám nem értette, de már kezdett hatni a gyümölcs és Ádámnak leesett a húszfilléres.
- Mi van, Te meg nem ismered a gyantát? - kérdezte ajakbiggyesztve.

Fotó: innen



A többi már történelem.

nagyotlet

2010. szeptember 8., szerda

Ha a teremtésnek volt Atyja...

Ha a Teremtésnek volt Atyja...

...és Isten valóban meghúzta Ádám ujját abban a szent pillanatban, akkor a Teremtés Anyja számomra mindenképp az angol Mary Shelley (eredeti nevén Mary Wollstonecraft Godwin), aki egyáltalán nem volt már szűz, amikor megírta híres könyvecskéjét. Tizenhét volt és állítólag két éjszaka (vagy nap?) alatt vetette papírra Frankenstein professzor történetét. Na jó, könnyű volt neki, hiszen filozófus családból származott egy erősen feminista anyával a háttérben. Élete pedig elég eseménydús és buja volt ahhoz, hogy komolyan foglalkoztassa a teremtés gondolata. Egy igazi XIX. századi hippit tisztelhetünk személyében. Hozzá képest az Úr egy lassan érő típus, aki szakállasan is csak félmunkát végzett hat nap alatt. Évát például már csak a határidő után tudta összehozni egy kis csalással: lecsípett egy darabot Ádám bordájából. Tipikus kisvállalkozói attitűd. Ezért ma megbilincselve visznek el embereket, hogy kivizsgálják, honnan és miért csípett le ezt-azt. De lehet, hogy csak szenilis volt már és elfelejtette, hogy egy nőre is szüksége lesz a közeljövőben. Mindegy. Ne firtassuk. Vannak dolgok, amiket nem kell ennyi év után felbolygatni. Jobb a békesség.

Fotó: Wikipédia

Mary viszont nem várt napokat, heteket azzal, hogy teremtményét Szörnynek kiáltsa ki. Ő eleve így írta meg a történetét, mert tudta, hogy teremteni nemcsak nehéz, hanem felelősséggel is jár. Nem kellett hozzá egy szerencsétlen alma sem. Látta, hogy a Teremtő bármit is forgat a fejében, a teremtmény előbb-utóbb önálló életre kel. Aki szülő, az tudja, hogy ez mennyire igaz.

Fotó: Wikipédia

Sokan talán nem bocsátják meg nekem, de én Mary-t többre tartom, mert szerintem tisztább munkát végzett. Igaz, a könyvpiacon a Biblia eladási listája ma még jobban áll a Frankenstein sztorijánál, de a filmipar kezdi behozni ezt a lemaradást.

Fotó: tvtrops

Akár a klasszikus Teremtést vesszük alapul, akár Mary-ét, egyben talán egyetértünk: a koronát a Teremtmény fejére kell tennünk, aki ma már a Greenpeace aktivistái szerint is egy Szörny. És ezen nehéz lenne változtatni. Nemhiába az az egyház és a pszichiáterek dolga már évszázadok óta, hogy megpróbálják kordában tartani a bennünk élő aktív szörnyet. Van, akinél sikerül.

                                                         viszerinto

Szerintem meg így történt

Az úgy volt, hogy a Jóisten megteremtett egy embert, aztán megnézte a Ladó-féle utónévkönyvben a fiúneveket és elnevezte Ádámnak. Nagy reményeket fűzött hozzá, de csalatkoznia kellett. Ez az Ádám csak ténfergett össze-vissza a Paradicsomban. Egy önálló ötlete sem volt, nem mert magától csinálni semmit. Mondta is a Jóisten:
- A Jóisten áldjon meg! Hát nem szorult beléd egy kis élet? Hát mindig engem nyúzol, hogy Atyám, adj ennem, Atyám játssz velem! Hol van ilyenkor a te jó édes anyád?
- Mi az az anya? – kérdezte Ádám.
A Jóisten a homlokára csapott:
- Úristen! Egészen elfeledkeztem a jobbik felemről, az Ősanyáról. Na, homokozzunk egy kicsit! – azzal nekiállt egy másik embert gyúrni, de időközben rájött, hogy egyszerűbb, ha Ádámból vesz egy kis genetikai anyagot, hogy minél jobban hasonlítsanak egymásra. Már majdnem készen volt, már csak a himbilimbije hiányzott a következő embernek, amikor a Jóisten összehúzta a szemöldökét:
- Jézusom! Hogyan fognak ezek szaporodni? Ha be akarom velük népesíteni a Földet, gyurmázhatok éjjel-nappal, másra sem lesz időm. Na, ne! Gyúrok egy kis méhet, egy kicsivel nagyobb melleket (rugalmasakat, hogy a szilikonnak is legyen helye), no és egy kicsivel jobban megtekerem az agytekervényeket, hogy vágjon az esze ennek a teremtménynek, mint a Gillette borotva. Kész is. Mi legyen a neved, gyermekem?
- Adsza ide az utónévkönyvet, barátom! – szólt az új teremtmény. – Ó, az Éva szép név, azt jelenti, hogy minden élők anyja, azaz az életet adó. Ez pünkt jó lesz nekem.
A későbbiekben még megtudjuk, hogy a Jóisten az ujját nyújtotta, de nekik az egész karja kellett és erre jól ráfaragtak. 
 Fotó: Wikipédia
Jellemző, hogy Ádám mindent Évára kent, de majd meglátjuk, hogy korántsem volt igaza.
nagyotlet

2010. szeptember 2., csütörtök

Már megint ez a korona-ügy

Már megint ez a korona-ügy

Mintha nem lenne már elegünk belőle. Szent Korona, fogkorona, Alkotmány, fogkő, koronatanú, Pelikán és Virág elvtárs, Miss Magyarország csillogó koronája, Pozsgay elvtárs, Molnár Csilla öngyilkossága, parcella, Korona Cukrászda Budapesten, meggyilkolt cukrászcsalád Szegeden, újabb parcella, koronával fizettünk annak idején, már akkor is nagyon ráfizettünk, 301-es, újabb és újabb parcellák, stb.
A korona szó ebből a szemszögből az örök lúzerséget szimbolizálja számomra. Pedig nem ez lenne a normális.
A teremtésnek talán nincs is koronája. Csak mi, emberek, szeretünk mindenben valami hierarchiát keresni.
Lehet, hogy rovarok, penészgombák és cápák, vagy műanyag cuccok uralják a világunkat. Csak nem veszünk róla tudomást. Ez is egy hierarchia lenne, csak messze állna attól, amit elképzeltünk.
Nem tudom, de kíváncsi vagyok a válaszra.
Valamiért néha úgy érzem, hogy kivűlállóként élek a saját világomban.
A Teremtés koronái? Persze. De biztosan szükségünk van koronákra?
Amúgy a vízipóló válogatottunk végre legyőzte Szerbiát. Kell ennél nagyobb királyság? Nem hiszem. Piciny nemzeti villongásainkban kiéljük azt, amit legszívesebben fájdalmunkban az egész világnak kürtölnénk szét. Nem baj. Úgyse hallja senki.
Szép-szép Szent László koronája. Én is szeretem.
Ha kell, akkor a férfiakat és a nőket is külön szeretem. Csak mondjátok meg, hogy mikor és kit kell szeretnem! Külön-külön mindenkit szeretünk. Csupán egyre nem vagyunk képesek: mindenkit szeretni. Ne is áltassuk magunkat!
Engem már a hideg is kiráz a „szeretet” szóra.
Nem akarok szeretni!!!!!
Sokkal jobban esik kimondani, hogy valójában UTÁLOK egy csomó dolgot.
A koronát pedig legszívesebben elrejteném. Persze továbbra is büszke vagyok rá, mert a sok negatívum ellenére én is magaménak érzem. Annyira magaménak, hogy leginkább elrejteném valahol, hogy ne találjanak rá és ne éljenek vissza vele.
A Teremtés koronái után még kutatok. Ha elég ügyesen csinálom, még Mundruczó Kornél is felfigyel rám. Sosem lehet tudni!

                                                       viszerinto

Megjegyzés: A Teremtés koronái mi magunk vagyunk, csak szólok.   nagyotlet